Az 1929-ben alapított céget amatőr versenyzők szponzorálására hozta létre Enzo Ferrari Modenában. Sok sikeres versenyzőt készítettek fel és versenyeztettek Alfa Romeókban, egészen1938-ig. Ekkor Enzo Ferrarit az Alfa Romeo saját versenyrészlege élére nevezte ki.
1940-ben, amikor Enzo Ferrari felismerte, hogy szeretett csapatát, a Scuderiát az Alfa Romeo be akarja olvasztani, kilépett az Alfától és visszatért csapatához. Mivel jó ideig távol kellett maradnia a versenyektől, repülőgép-alkatrészeket és egyéb gépészeti termékeket gyártottak. A versenyeket a II. világháború is lehetetlenné tette. A gyár 1943-ban Maranellóba költözött, de 1944-ben lebombázták, és csak 1946-ra hozták helyre.
Az első közúti Ferrari, a 1,5 literes V12-es motorral szerelt 125S jelzésű modell 1947-ben készült el. A cél az volt, hogy a bevételből Enzo a versenyistállót támogassa. Az utcai autók is hamarosan népszerűek lettek. Ehhez hozzájárult az is, hogy a Ferrarik karosszériáján olyan híres formatervező cégek dolgoztak, mint a Pininfarina, a Bertone, a Ghia és a Touring. A Ferrari kultuszautó lett a fiatal multimilliomosok körében, a kis példányszámú szériákat a hosszú várakozási idő ellenére is elkapkodták.
A Ferrarikat jellemzően kis hengerűrtartalmú V8 és V12-es motorokkal szerelték, leginkább középmotoros elrendezésben. Az 1980-as évek közepéig a Ferrarik jellemzően elég megbízhatatlanok voltak, gyakran szorultak szervizre. Ezt a rajongók a Ferrari speciális "karakterjegyének" tartották.
A Ferrari jelenleg a Fiat csoporthoz tartozik a Maseratival, az Alfa Romeóval és a Lanciával együtt.
A Ferrari cég ábrás védjegyét a „Cavallino Rampante”, azaz az „ugró lovacska” néven emlegetik. A Ferrari emblémája egy sárga címerpajzson fekete ugró lovat ábrázol, általában egy „S” és egy „F” betű társaságában, amely a „Scuderia Ferrari” (Scuderia Ferrari) (azaz „Ferrari istálló„) név rövidítése. Az embléma tetején az olasz zászló színei – zöld, fehér, piros – láthatóak.
1923. június 17-én Enzo Ferrari megnyert egy Grand Prix versenyt Ravennában, s a futam után találkozott Paolina grófnővel, Francesco Baracca gróf édesanyjával. Baraccaelső világháborús olasz hős volt, aki a légierőnél szolgált és mindig egy fekete ágaskodó lovat festetett repülőgépe oldalára. A grófnő megkérte Enzo Ferrarit, hogy fesse a lovat az autóira, mert „szerencsét hoz”. Enzo Ferrari némileg módosított az emblémán: a fekete lovat sárga címerbe helyezte, mivel a sárga volt szülővárosa,Modena színe. Baracca lovának farka még lefelé lógott, Enzo Ferrari felfelé állónak rajzolta.
Nem teljesen tisztázott, hogy Baracca miért éppen ezt a fekete ugró lovat festette repülőgépére. Egy feltevés szerint egyszerűen azért, mert nemesi családja sok lovat tartott Lugo di Romagna-i birtokán, egy másik – sokak szerint valószínűbb – változat, hogy az ötletet egy német pilóta repülőgépéről másolta. Ezt alátámasztja az is, hogy a Ferrari ágaskodó csikója rendkívül hasonlít a Stuttgart német város címerében látható ágaskodó lófigurára.
Érdekes, hogy Stuttgart neve az „istálló” szóból ered, mint ahogy a Scuderia Ferrari nevében a „Scuderia” is ugyanezt jelenti. Stuttgart egyébként a DaimlerChrysler és a Porsche autógyárak otthona – emiatt az utóbbi gyár védjegyében is egy ló látható.
A Ferrari alapítójának, Enzo Ferrarinak szenvedélye volt az autóversenyzés. A gyár története azóta is szorosan összefonódik a Formula–1-gyel. A Ferrari a világ legsikeresebb és legnagyobb tradíciókkal rendelkező Formula–1-es csapata és az egyetlen jelenleg is létező versenyistálló, amely már az első Formula–1-es idényben is elindult, 1950. május 21-én, a Monacói Nagydíjon.
A Ferrari Formula–1-es csapata 1951. július 14-én szerezte első futamgyőzelmét, az argentin José Froilan Gonzálezszel a volánnál. A Ferrari eddig összesen 723 versenyt futott le a sorozatban, 191 versenyt nyert, 208 pole pozíciót szerezett és 197 leggyorsabb kört futott. Összesen tizenhat alkalommal nyerték meg a konstruktőri világbajnoki címet (1961, 1964, 1975, 1976, 1977, 1979, 1982, 1983, 1999, 2000, 2001, 2002, 2003, 2004, 2007, 2008) és tizenöt alkalommal az egyéni világbajnoki címet. A csapat színeiben egyéni világbajnokságot nyert versenyzők: Alberto Ascari (1952, 1953), Juan Manuel Fangio (1956), Mike Hawthorn (1958), Phil Hill (1961), John Surtees (1964), Niki Lauda (1975, 1977), Jody Scheckter (1979),Michael Schumacher (2000, 2001, 2002, 2003, 2004), Kimi Räikkönen (2007).