AUTOK

Auto!


A Volvo történelme

A cég igazából az után indult be, hogy Assar Gabrielsson felesége meghalt egy autóbalesetben. Gabrielsson megfogadta, hogy a lehető legbiztonságosabb autókat fogja elkészíteni. A Volvo csoport 1927 óta létezik, amikor az első Volvo gépkocsi legördult a göteborgi üzem futószalagjáról.[3] Ebben az évben mindössze 297 kocsi épült meg.[4] Az első teherautó , a LV Serie 1, 1928 januárjában mutatkozott be. 1930-ban, a Volvo 639 autót adott el,[4] a teherautók európai exportja ez után indult; a gépkocsik Svédországon kívül nem váltak jól ismertté a második világháborúig.[4]

A hajómotorgyártás majdnem addig tartozott a csoporthoz, mint a tehergépkocsik. A Pentaverken 1907-ben lett megalapítva, 1935-ben lett megszerezve. 1929-ben mutatták be az U-21 csónakmotort. A gyártás 1962-ig folytatódott.

Az első autóbuszt, amit találóan B1-nek neveztek, 1934-ben vezették be, továbbá az 1940-es évek elejére repülőgépmotorokkal is bővítették a kínálatot.

1999. január 28-án a Volvo csoport eladta személygépkocsi-gyártó részlegét, a Volvo Personalvagnart (más néven Volvo Car Corporation) a Ford Motor Company-nak, 6,45 milliárd USD ellenében. A Volvo csoport jelenleg a haszonjárművekre összpontosít. Megszilárdult a csoport helyzete ezen a területen a Renault Trucks, és a Mack Trucks 2001-es felvásárlásával, és, így Franciaországban, és az Amerikai Egyesült Államokban is vannak ágai. Az utóbbi tíz évben gyors fejlődésen ment keresztül a cég a szolgáltatási területen, például pénzügyi megoldások segítik a gyártó üzletág eladásait.

A 2007-es évben a Volvo csoport megszerezte a Nissan Diesel tehergépkocsi-gyártó részlegét a Nissan Motors-tól, ami az ázsia terjeszkedést segíti elő.

A Volvo védjegy 

A Volvo Trademark Holding AB tulajdoni részén egyenlően osztozik az AB Volvo és a Volvo Car Corporation.

A cég fő tevékenysége a védjegyek birtoklása, fenntartása, védelme és megőrzése (beleértve a Volvo feliratot, a Volvo márkajegyeket (hűtőrácson az átlós vonal, és az embléma), a Volvo Aero-t, és a Volvo Penta-t) a tulajdonosok nevében, és a tulajdonosok felhatalmazása a használatra . A mindennapos munka a védjegyek bejegyzéséről és karbantartásáról szól a teljes állományra vetítve, és a bejegyzett védjegyek védelméről.

A fő elfoglaltság az illetéktelen használat és bejegyzés elleni fellépés, amik a Volvo védjegyekkel megegyezőek, vagy ahhoz hasonlóak.

A Volvo márka 

Volvo C70

A márka innovatív reklámstratégiáinak egyike a Volvo for life Awards, egy grassroots program amelyben olyan hétköznapi embereket tüntetnek ki, akik nem hétköznapi dolgokat tesznek a közösségükért. A díjakak három kategóriában osztják ki - biztonság, életszínvonal, és környezet - minden, ami a márka értékeihez kapcsolódik. A közönség olyan egyéneket javasolhat a program honlapján (www.volvoforlifeawards.com), akik nagy mértékben segítették a közösséget. Továbbá, a közönség javaslatokat tehet a Butterfly Award-ra, ami gyerekeket ismer el, akik tevékenykedtek a világ jobbá tétele érdekében. A jelölési szakasz után az amerikai közönség szavazhat a honlapon a legtöbb szavazatot kapottak közül, és a program kiválasztott döntőbizottsága kiválasztja a nyerteseket, akiket a Volvo kitüntet az évente New Yorkban megrendezett díjátadó ünnepségen.

A márka reklámstratégiái közé tartozik a vitorlás verseny, a Volvo Ocean Race, korábbi nevénWhitbread Around the World Race. Ezeken kívül van még a Volvo Baltic Race és a Volvo Pacific Race, valamint a gazdagságot mutató képét a világ minden részén szervezett golfversenyekkel erősíti, és olyan bajnokságokkal, mint a Volvo Masters, és a Volvo China Open.

A Volvo támogatja a Volvo Ocean Race rendezvényt, a legnagyobb világ körüli jacht versenyt, ami először 2001-2002-ben került megrendezésre ilyen formában. A következő 2008-ban esedékes. A Volvo-nak régóta fennálló kötelezettségei vannak az ISAF-ben, és benne van a Volvo/ISAF World Youth Sailing Championship-ben 1997 óta.

Továbbá a Volvo támogatja a Show Jumping World Cup-ot a 1979-es kezdettől 1999-ig.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 9
Tegnapi: 12
Heti: 47
Havi: 472
Össz.: 134 887

Látogatottság növelés
Oldal: VOLVO
AUTOK - © 2008 - 2024 - csikcsomortan-kona.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »