AUTOK

Auto!


Alapítás, a kezdetek (1948-1957) 

Colin Chapman[3] 1952-ben alapította a Lotus Engineering Ltd. sportautógyárat az angliaiHornseyben. A Lotus gyors sikereket ért el az 1953-as Mk 6 és az 1954-es Mk 8 sportautóval. A Team Lotus 1954-ben kivált a Lotus Engineeringből. Ez a részleg versenyautókat gyártott, és több versenysorozatban vett részt. A vállalat a nevét Chapman feleségéről kapta. Zöld-sárga emblémájában Anthony Colin Bruce Chapman nevének kezdőbetűi szerepeltek. Az 1957-es szezonra új Formula–2-es szabályokat hirdettek ki, és Nagy-Britanniában már 1956 folyamán számos versenyt rendeztek a következő évi szabályzás szerint. Az ezekre benevezett autók többsége sportautó volt, közöttük is nagy számban voltak a döntően Coventry Climax motorral szerelt Lotus 11-esek, élükön Chapman csapatának, a Team Lotusnak két versenyzőjével, Cliff Allisonnalés Reg Bricknellel. A következő évben megjelent a Lotus 12-es, amivel Allison 1958-ban megnyerte a Silverstone-i Nemzetközi Formula–2-es Kupát Stuart Lewis-Evans Cooperje előtt. (Bár a futam nem számított bele a Formula–2-es világbajnokságba)[4]

A Formula–1-ben [szerkesztés]

Debütálás a Formula–1-ben (1958-1959) [szerkesztés]

Chapman a Coventry Climax motorral felszerelt Lotus 12-vel debütált a Formula–1-ben 1958-ban, Graham Hill és Cliff Allisonversenyzőkkel.

Az első F1-es autójuk, a Lotus 12

A Lotus autói 1968-ig – a szponzorok megjelenéséig – sötétzöld színűek voltak, mint minden brit csapat akkoriban. Még a szezon közben bevetették a Lotus 16-ost, amivel Cliff Allison a Belga Nagydíjon negyedik lett. A csapat ennek köszönhetően már első szezonjában hatodik lett a konstruktőri bajnokságban. A Lotus 16-ost 1960-ig használták. A történelmi csapat megszűnéséig, 1994-ig, minden évben pontot szerzett.

1959-ben még orrmotoros autóval mentek a Lotus versenyzői, de az 1960-tól 1963-ig használt forradalmian új Lotus 18 már középmotoros volt. A vállalat sikereinek köszönhetően bővült: a székhelyüket Cheshuntba helyezték át.

1960-as évek: Clark és Hill 

1960-ban érkezett a csapathoz Jim Clark,[5] aki pályafutása végéig a csapatnál maradt. Első dobogós helyezését a Portugál Nagydíjonszerezte egy harmadik hellyel. A későbbi világbajnok John Surtees is ebben az évben mutatkozott be a csapat színeiben a sportágban. 1960-ban egy pole pozíciót és egy második helyezést szerzett, a következő évre a Cooperhez igazolt. A Lotus autóval elért első Formula–1-es győzelmet Stirling Moss aratta az 1960-as Monacói Nagydíjon, de nem a Lotus csapattal, hanem a Rob Walker Racing Teammel. Az1960-as Belga Nagydíjon, Spában 200 km/h-ás sebességnél Alan Stacey arcába repült egy madár, emiatt elvesztette az uralmát autója felett és halálos balesetet szenvedett. Stacey 1958 óta versenyzett a Lotus színeiben, de pontot nem sikerült szereznie. A csapat a szezon végén már a második helyen zárt a konstruktőri versenyben.

A gyári Lotus csapat első győzelmét Innes Ireland szerezte 1961-ben, az Watkins Glenben. Ugyanebben az évben, Clark az Olasz Nagydíj 2. körében hátulról nekiütközött Wolfgang von Trips Ferrarijának. A német autója a palánknak vágódott, és Von Trips holtan esett ki belőle. Az autó a nézők közé repült, és megölt 13-at közülük. Ez máig a legsúlyosabb baleset a Formula–1-ben.

Ebben az időben költözött a vállalat jelenlegi székhelyére, a norfolki Hethelbe. Ekkoriban készültek el első híres utcai autóik, a Lotus Seven és a Lotus Elite, amit 1962-ben a Lotus Elan követett.

Clark 1962-ben

1962-re Clark csapattársa a szintén brit Trevor Taylor lett, aki csak a szezonyitóHolland Nagydíjon tudott pontot szerezni második helyével. Clark hat pole pozíciót szerzett, de gyakran esett ki technikai hiba miatt a versenyeken. Három győzelmével az évadzáró Dél-afrikai Nagydíjon még volt esélye a bajnoki címre, de kiesett. A világbajnok Graham Hill lett, a Lotus ismét második lett a konstruktőri bajnokságban. Az év végén egy nem világbajnoki versenyen, Dél-afrikában, Gary Hocking (kétszeresgyorsasági motoros világbajnok) halálos balesetet szenvedett egy Lotus 24-essel.

Az 1963-as évadban Clark a forradalmian új konstrukciójú Lotus 25-tel hét futamot nyert meg, és maximális pontszámmal, 54 egységgel világbajnok lett. Ebben az időszakban a versenyzők hat legjobb eredményét vették figyelembe az év végén, és Clark hét versenyt nyert meg, mindössze a Monacói Nagydíjon nem álhatott dobogóra. A Lotus 25 azért volt sikeres, mert Chapman a klasszikus csővázas szerkezet helyett szegecselt könnyűfém fülkét szerelt az autóba, amely kisebb és könnyebb lett.

1964-ben Peter Arundell lett Clark csapattársa, akit gyakran sújtották a technikai hibák. Clarknak a világbajnoki címre a szezonzáróMexikói Nagydíjon még volt esélye. Egy körrel a vége előtt motorprobléma miatt feladni kényszerült a versenyt az első helyről, és csak az ötödik helyre sorolták be. A világbajnokságot így John Surtees nyerte meg Ferrarival, Clark pedig harmadikként végzett a bajnokságban.

1965-ben azonban a skót versenyző ismét jól szerepelt: az első hat futamon, amelyen elindult, győzött. A Monacói Nagydíjat kihagyta, mert az Indianapolisi 500-on vett részt, amelyet szintén megnyert. Bár az utolsó három versenyen nem ért célba, újra a maximális pontszámmal világbajnoki címet szerzett a Lotus 33-mal.

Lotus 33: 1964-től 1966-ig versenyeztek vele

1966-ban Formula–1-es autók motormérete 3 literesre nőtt. Az előző évben Chapman többször beszélt Keith Duckworth-szal egy új Formula–1-es motorról. Chapman nem tudta volna finanszírozni a projektet, végül sikerült megegyeznie a Forddal, amely hajlandó volt 100 ezer fontot költeni az új Cosworth motor megépítésére.[6] Az erőforrás csak 1967-ben készült el, addig átmeneti megoldást kellett választania a csapatnak. Az 1966-os idényben az Olasz Nagydíjon a Climaxról a H elrendezésű 16 hengeres BRM motorra váltottak Clark autójában. A különlegesen nagy hengerszámú motor egyetlen győzelmét Clark szerezte az Watkins Glenben.[7] Clark a sok kiesés miatt csak a hatodik lett a pontversenyben.

1967-ben visszatért a csapathoz Graham Hill. Az első és második versenyen még BRM és Climax motorral indultak, a Holland Nagydíjon azonban bemutatkozott a Cosworth DFV motor a szintén új Lotus 49-es modellben. Clark megnyerte a versenyt, majd győzöttSilverstone-ban, Watkins Glenben és Mexikóvárosban is. Bár a skót a legtöbbször nyert az idényben a technikai hibák miatt csak a kétBrabham-Repco mögött végzett a pontversenyben. Clark élete egyik legnagyobb versenyét Monzában teljesítette. Az elején vezette a versenyt, mely után a boxba kiállni kényszerült. A boxkiállás másfél percébe került és körhátrányban tért vissza a pályára. A verseny végére felküzdötte magát az élre, ám az utolsó néhány száz méteren leállt a versenyautója a benzinpumpa hibája miatt. Ennek ellenére még beért a harmadik helyre.

A Lotus 49B magasan elhelyezett szárnnyal

1968 első versenyén a Lotus kettős győzelmet aratott. A futamot Jim Clark nyerte, ez volt az utolsó Formula–1-es győzelme. 1968. április 7-én minden idők egyik legsikeresebb autóversenyzője a Hockenheimringen egy Formula–2-es versenyen életét vesztette a Lotusban.[8][9] Néhány nappal ezután Mike Spencemeghalt Indianapolisban, az 500 mérföldes verseny edzésén, szintén egy Lotusszal. Graham Hill ezután győzött Jaramában, ahol a Lotus elsőként festette autóit a főszponzor Gold Leaf cigarettamárka színeire. Monacóban az autóra a sportágban először szereltek szárnyakat, Hill megnyerte a versenyt. Belgiumban már több csapat is jóval magasabbra helyezett szárnnyal kísérletezett, amelyet aChaparral sportautó ihletett. Hill a szezon közepén kevés pontot tudott gyűjteni, az évadzáró Mexikói Nagydíjon mellette még Jackie Stewart és Denny Hulme is esélyes volt a címre. Hill újra győzni tudott, így megszerezte a világbajnoki címet.Mario Andretti a Lotus színeiben indult először a Formula–1-ben, az Amerikai Nagydíjon, ahol megszerezte a pole pozíciót (a futamon kiesett). A konstruktőri versenyben a Lotus végzett az élen 75 ponttal.

1969-re Jackie Olivert Jochen Rindt váltotta, míg a címvédő Hill maradt a csapatnál. A Spanyol Nagydíjon mindkét versenyző balesetet szenvedett Lotus magasra helyezett, gyengén rögzített szárnyai miatt.[10] Az eset után betiltották a Formula–1-ben az így elhelyezkedő szárnyakat. AZ évben Stewart és a Matra-Ford dominált, a Lotus a harmadik lett a konstruktőri versenyben. Hill megszerezte ötödikmonacói győzelmét, míg Rindt első futamgyőzelmét aratta le Watkins Glenben. Chapman a négykerékhajtású Lotus 63-mal is kísérletezett (amelyet Andretti vezetett két versenyen) de nem sikerült pontot szerezni.

1970-es évek: Rindt, Fittipaldi és Andretti 

Fittipaldi 1971-ben a Gold Leaf által szponzorált Lotus 72-vel

1970-re Jochen Rindt[11] lett a Lotus első számú versenyzője. A szezon első felében a már hároméves, 49-es Lotusszal Monacóban még győzni tudott egy kis szerencsével (Jack Brabhamre óriási nyomást gyakorolt, aki az utolsó körökben hibázott és kiesett Rindt elől), pedig már Brands Hatch-ben tesztelte a Lotus 72-t. Egyelőre nem merték bevetni, mert az autónak még futómű-problémái voltak. Aztán Zandvoortban bemutatkozott a forradalmian új 72-es modell, amelynek a hűtőcsatornái már kétoldalt voltak, és az orra le volt lapítva. A modellt egészen 1975-ig használták. Rindt mindjárt győzelemmel kezdett, és sorozatban négy versenyt nyert vele. A pontversenyt magabiztosan vezető Rindt amonzai edzésen tartani akarta a Ferrarik tempóját, így a Lotusról eltávolíttatta az összes légterelő szárnyat. Hulme előzése közben, a Parabolicában elvesztette az uralmat autója felett és a szalagkorlátnak csapódott. Az autó eleje leszakadt, az ütközés erejének következtében a versenyző előrecsúszott, a kormánymű Rindt légcsövének ütközött. Az életét már nem sikerült megmenteni.[12] Rindt magabiztosan vezette a pontversenyt, Jacky Ickx akkor lehetett volna bajnok, ha a hátralévő három futamot megnyeri, de csak kettőt tudott. A harmadikat a Rindtet helyettesítő Emerson Fittipaldi nyerte, élete első győzelmét aratva. Rindt a sportág egyetlen posztumusz világbajnoka.[13] A Lotus 59 ponttal megnyerte ezévben a konstruktőri bajnokságot.

Emerson Fittipaldi a Lotus 72-vel 1973-ban

1971-re a svéd Reine Wisell lett Fittipaldi csapattársa. Ez az év elég gyengének bizonyult, több, mint 10 éve fordult elő utoljára, hogy a Lotus nem nyert futamot. Chapman a gázturbinás 56B-vel kísérletezett. Az autó a Formula–1-ben nem bizonyult olyan hatékonynak mint az1968-as Indianapolisi 500-on. Csak három világbajnoki versenyen indultak vele, pontot nem sikerült szerezni.

1972-ben már a John Player Special cigarettamárka fekete-arany színei jelentek meg a Lotuson. Fittipaldi öt futamgyőzelemmel és 61 ponttal világbajnok lett. Csapattársa, David Walker egyetlen pontot sem szerzett, de így is megnyerték a konstruktőri versenyt. Az akkor 25 éves Fittipaldi ezzel korának legfiatalabb világbajnoka lett, amit Fernando Alonso döntött meg 2005-ben.

1973-ban hatodszorra is megnyerték a konstruktőri versenyt a Fittipaldi-Peterson versenyzőpárossal. Fittipaldi második, Peterson harmadik lett a bajnok Jackie Stewart mögött.

Az 1974-es Lotus 76

A vereség után, 1974-re Fittipaldi elhagyta a csapatot, helyére Jacky Ickx érkezett. A 72-es modell egyre elavulttabbá vált, ezért a szezon elején bevetették a Lotus 76-ost. Ez a modell sem bizonyult sikeresnek, ezért visszatértek a 72-eshez. Peterson győzöttMonacóbanDijonban és Monzában.

Az 1975-ös évben is folytatták a Lotus 72-essel, mindössze 9 pontot sikerült szerezniük.1976-ra elkészült a Lotus 77-es. Peterson nem volt megelégedve az autóval és az első verseny után elhagyta a csapatot. A szintén svéd Gunnar Nilsson vette át a helyét, aki a hosszú idő után viszzatérő Mario Andretti csapattársa lett. A szezonzáró esős Japán Nagydíjon újra győzelmet ünnepelhetett a csapat Andrettinek köszönhetően.

1977-ben Chapman, Peter Wright és Tony Rudd megalkotta a 78-as modellt. Az autó két oldaldobozának alja egy-egy fejjel lefelé fordított szárny (innen ered a wing car, azaz "szárnyas autó" elnevezés) volt, amik nagy sebességnél hozzászorították az autót az úthoz. Andretti négy győzelme ellenére sem tudta megszerezni a vilábajnoki címet, gyakran esett ki a Ford V8-as motor meghibásodása miatt. Nilsson pályafutása egyetlen futamgyőzelmét aratta a Belga Nagydíjon.

A forradalmi Lotus 78, a wing car (magyarul szárnyas autó)

1978 volt az új konstrukció nagy éve, a szezont a Lotus uralta. Ronnie Peterson visszatért a csapathoz, de Chapman második számú versenyzőnek szerződtette, mivel úgy vélte, Andretti érdeme az új autó kifejlesztése. A Belga Nagydíjtól a továbbfejlesztett Lotus 79-essel indultak a futamokon. Ronnie Peterson, aki két győzelmet szerzett, két versennyel a szezon vége előtt, az Olasz Nagydíjon történt rajtbalesetben megégett és másnap tüdőembóliában meghalt. A svédet az utolsó két futamon Jean-Pierre Jarier helyettesítette, de nem sikerült pontot szereznie. A cím így a hat futamot megnyerő Andrettié lett 64 ponttal, Peterson 51 egységet szerzett és második lett.[14] A wing car a sportág talán eddigi legnagyobb forradalma volt, annyira, hogy minden más autót elavulttá tett, és két éven belül már minden autó úgy működött, mint a 79.[15]

1979-re a Lotus főszponzora a Martini lett, az autók újra a hagyományos brit zöld színt kapták.Andretti csapattársa az argentin Carlos Reutemann lett. Számos csapat sikeresen másolta le, illetve fejlesztette tovább a wing car ötetét. A Lotus az első versenyeken a 79-es típussal indult. Ennek továbbfejlesztése a Lotus 80-as lett, de nem sikerült olyan hatékonyra, mint elődje. Csak Andretti próbálta ki az új autót a Spanyol Nagydíjon, majd azt követő két versenyen. Ezután visszatért a 79-eshez az év további részében. A csapat egyetlen versenyt sem tudott nyerni. 39 ponttal a negyedik helyen zártak a konstruktőrök között.

A '70-es években a Lotus érte el először az 50 futamgyőzelmet (1974-ben). A Ferrari másodikként ünnepelhette az ötvenediket, de ők már1950, a sportág indulása óta vettek részt a futamokon.

1980-as évek: leszállóágban a csapat, turbókorszak [

A Lotus 88, amelyet a csapat 1981-ben használt volna

1980-ra Andretti mellé az olasz Elio de Angelist ültették be. Andretti mindössze az utolsó versenyen tudott pontot szerezni 6. helyével, míg Angelis egy második helyet szerzettBrazíliában. Andretti a rosszul sikerült évad után az Alfa Romeóhoz szerződött.

1981-ben Andretti helyére Nigel Mansell került. A brit az előző évben tesztversenyző volt, de két versenyen részt vett harmadik versenyzőként. 1981-ben egy újabb forradalmi ötlettel, az ikerkasztnis Lotus 88-cal készültek rajthoz állni. Lényege, hogy két alvázat építettek, az egyik vázra a versenyző került az oldalsó légcsatornákkal, a másikra a felfüggesztés és az autó többi része, mint a motor és a váltó. A két váz össze volt csúsztatva, úgyhogy az kényelmesebbé tette a versenyzőre ható erőhatásokat a kanyarokban. Menet közben a pilóta a hidraulika segítségével leengedte a belső vázat, és a kocsi hasmagasságát a kívánt szintre csökkentve megnövelte a szívóhatást. A felső kasztnit nagy sebességeknél a menetszél az alsóhoz szorította, ezzel növelte az autóra ható leszorító erőt, hiszen a felső burkolat közelebb került az aszfalthoz, és a szívóhatás is megnőtt. Az autót azonban még a versenybe állítás előtt betiltották. Az Angelis-Mansell versenyzőfelállás 1984-ig maradt fenn. Ebben az időszakban a tapasztaltabb Angelis dominált.

Az olasz 1982-ban győzött az Osztrák Nagydíjon, amelyen mindössze 5 századmásodperc választotta el a második Keke Rosbergtől. Ezév decemberében, mindössze 54 éves korában, szívrohamban elhunyt Colin Chapman, a csapat legendás alapítója és főnöke. Tervei közt már akkor szerepelt az aktív felfüggesztés ötlete, de csak 1987-ben alkalmazták először. A Lotus vezetését Peter Warr vette át.

1983-ban szerződtették Gérard Ducarouge-t, aki innentől a csapat autóit tervezte. 1983 közepén a csapat a Renault turbómotorjaira tért át a már gyengének számító Cosworth-ről.

1984-ben a csapat harmadik lett a konstruktőri világbajnokságban 47 ponttal, győzelem nélkül. Mansell ezévben Dallasban megszerezte pályafutása első Formula–1-es pole pozícióját, mögüle Angelis rajtolhatott el. A verseny végén tönkrement a brit váltója, az autó néhány méterrel a cél előtt állt le. Ekkor a már a nagy hőségtől is kimerült Nigel betolta autóját a célba, majd összeesett. Így végül hatodik lett, ami egy pontot ért neki.[16] Angelis végül a harmadik helyen futott be. Mansell 1984 végén elhagyta az igen megbízhatatlan autókkal rendelkező Lotust, és a Williamshez igazolt.

A fekete-arany Lotus 97T, a csapat 1985-ös autója

Helyére a fiatal brazil tehetséget, Ayrton Sennát szerződtették.[17] 1985-ben Senna kétszer, Angelis egyszer nyert futamot a Lotus 97T-vel. Összesen 71 pontot gyűjtöttek, amennyit már igen régen sikerült elérniük. Ennek ellenére csak negyedikek lettek a viszonylag szoros bajnokságban. Senna '85-ben összesen hét pole-t szerzett. Az ezekben az időkben készült arany-fekete Lotusokat sokan a valaha készült legszebb Formula–1-es autók közé sorolják. 1986-ban Johnny Dumfrieslett a brazil csapattársa. A megbízhatóság ismét probléma volt, ahogyan az előző években is. Összesen négy olyan verseny volt, ahol mindkét versenyző be tudta fejezni a futamot. Senna nyolc pole-ból két győzelmet aratott. Az év végén 58 ponttal a harmadik helyen zárt a Lotus a konstruktőrök között. Az idény végén elvesztették az addigi főszponzort, a John Player & Sons cigarettamárkát. Helyére a Camel érkezett, így az autók korábbi arany-fekete színe sárgára változott. Az új szponzor mellett új motor is érkezett a visszavonult Renault helyére. 1987-re Honda turbómotorok hajtották az autókat az új japán pilótának, a Dumfriest váltó Nakadzsima Szatorunak köszönhetően.[18] A Ducarouge által tervezett új 99T aktív felfüggesztéssel rendelkezett, amely előnyt jelentett, különösen a kanyargós pályákon. Senna ennek ellenére ismét csak kétszer tudott futamot nyerni,Monacóban és Detroitban. Utóbbi a Lotus utolsó futamgyőzelme volt. A szezonzáró Ausztrál Nagydíj után a bíróság úgy ítélte meg, hogy a Lotus-Honda fékvezetékjei szélesebbek a szabályok által megengedettnél, így a csapatot kizárták a versenyből. Az év végén a brazil a domináns McLaren-Hondához igazolt. A konstruktőrök között a csapat 64 ponttal ismét a harmadik lett. 1988-ra kiszerelték az autókból az aktív felfüggesztést, mivel nagyon drága volt az alkalmazása, és úgy gondolták, hogy nem éri meg alkalmazni a technológiát. Néhány nagyobb csapat később újra használta a rendszert, köztük a Williams is, amely ennek köszönhetően teljes mértékben uralta az 1992-es szezont.[19]

Az 1988-as Lotus 100T, a Camel főszponzorálásával

Senna után a háromszoros világbajnok Nelson Piquet érkezett a Lotushoz két évre.[20]1988-ban Nelson egyetlen futamot sem nyert, de tulajdonképpen jól döntött, hiszen a Williams csapat (Judd motorral) még rosszabbul szerepelt. Nelson a Lotus-Hondávalharmadik lett az első két nagydíjon, ezután azonban csak néhány po



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 10
Tegnapi: 15
Heti: 89
Havi: 617
Össz.: 134 386

Látogatottság növelés
Oldal: LOTUS
AUTOK - © 2008 - 2024 - csikcsomortan-kona.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »